A világ egyik legszebb nője találta fel a wifi alapjait

A harmincas évek megabombázója, a Hírességek Fala csillaga, Hedy Lamarr volt az egyik feltalálója és szabadalmaztatója a Wifi és a Blutetooth lényegét adó technológiáknak. Sok öröme nem volt benne.

Bécsi kikeresztelkedett zsidó családban, magyar anyától született Hedwig Eva Maria Kiesler néven, később Max Reinhardtnál tanulta a színészetet.

Mikor Hitler 1933-ban Németországban hatalomra jutott, az ambíciózus színésznő az Extasy című cseh filmben játszotta meg a filmtörténet talán első, nehezen felismerhető orgazmusát.

Ettől nyilván nagyon híres lett, de előtte még hozzáment egy osztrák ausztrofasiszta milliárdoshoz, aki megpróbálta felvásárolni a film összes elérhető kópiáját – sikertelenül. (Mussolini például az isten pénzéért se adta vissza a saját példányát.) Frau Mandl néhány év múlva már Hollywood egyik dívája, férfisztárok és szerepek sorát kapta meg – valamint új nevét, amelyen a mai napig ismeri a műértő közönség. Sikerei csúcsán Cecil B. DeMille Sámson és Dellilájában játszotta el a címszerepet.

Az első férj, Fritz Mandl, a már említett osztrák – akitől Hedy később elszökött – hasznos tapasztalatszerzésnek bizonyult. Noha erőszakos volt és a 19 éves színésznőt burokba akarta zárni, a félzsidó Maindl töbször vendégül látta Hitlert és Mussolinit Schloss Swarzenau-ban, a családi birtokon. Eva többször részt vett férjével azokon a tudósokkal és mérnökökkel folytatott megbeszéleseken, amelyeken a fegyvergyáros új katonai technológiákat vitatott meg.

Ezek a megbeszélések voltak Lamarr iskolái az alkalmazott tudományok világába: és ezek a beszélgetések vezettek oda, hogy a második világháború alatt hollywoodi szomszédjával, az avantgárd zeneszerző George Antheillel feltalálták a frekvencia-hopping elvét.

Antheil akkoriban a népszerűségük csúcsán lévő, perforált papírral irányított villanyzongorák összekapcsolásávall kísérletezett. A filmcsillag és a muzsikus, ahelyett, hogy új filmjükön törték volna a fejüket, nekiálltak, hogy a védtelen rádiótávirányítású torpedók védelmét tökéletesítsék. A színész-bombázó (!), aki korábban a férjénél már megismerkedett a torpedók működési elvével kitalálta, hogy folyamatosan változtatni kell a torpedót irányító kontroller és fegyver között a kommunikációs csatornát: ez pedig megoldható a villanyzongora működése alapján. (88 frekvenciát váltogatott a rendszer, éppen ennyi billentyű van a zongorán.)

A titkosított katonai kommunikációra szánt szabadalmat 1942-ben adták be, de az amerikai haditengerészet undok módon nem használta azt. Legalábbis addig, amg le nem járt, mert 1962-ben, Kuba blokádjánál már hadrendbe fogták. A feltalálók így nem kaptak semmit az ötletükért, aminek Lamarr nem örült. Noha több mint 30 millió dollárt keresett a filmjeivel, a pénzt sokszor és sikeresen eltapsolta. (Talán ezért is kapták el a filmezéstől már visszavonult színésznőt bolti lopáson kétszer is.)

Találmányuk kései elismeréseként az Electronic Frontier Foundation 1997-ben azért kitüntette a művésznőt a kiterjesztett spektrum alkalmazásában elért találmányáért: szabadalmuk adja az alapját a modern távközlés jónéhány alapvető technológiájának. “Épp ideje volt” – nyilatkozta.

A hatszor is férjezett Lamarr 2000-ben halt meg, hamvait a bécsi erdőben szórták szét. “Nem félek a haláltól, mert nem félek semmitől, amit nem értek. Ha gondolkozni kezdek rajta, elég ha rendelek egy masszást, és már el is tűnt.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.